Barion Pixel

Az oldal tesztüzemmódban működik, a vásárlás még nem lehetséges.

Megválasztották a Magyar Tenisz Szövetség új elnökét

A mai rendkívüli tisztújító közgyűlésen Szőcs Árpád László ügyvéd-vállalkozót választották meg az MTSZ élére – meggyőző többséggel – 168 szavazattal, a korábbi elnökségi tag Kosztoványi Roland 97, a Davis-kupa-csapat egykori kapitánya, Hornok Miklós pedig 6 voksot kapott. Szőcs a szövetség 22. elnöke, megbízatása 2028 augusztusáig tart. Eredetileg négy jelölt volt, Beregszászy Csaba is szerepelt a listán, ő utóbb visszalépett.
Mint ismert, a szövetséget 2020 júliusa óta vezető Lázár János volt közlekedési miniszter májusban lemondott. Lázár annak idején azt mondta, válságkezelőként vállalta a posztot, és szerinte sikerült konszolidálni a szervezetet, például szakítva a drága, nemzetközi versenyekre épülő gyakorlattal, hogy több forrás jusson az utánpótlásra és az amatőr teniszre.
Az új elnök első nyilatkozataiban szemléletváltást sürgetett, és arra hívta fel a figyelmet, hogy ma talán a tenisz az egyetlen hazai sportág, amelynek nincs olimpiai rendezésre alkalmas létesítménye; szerinte az MTSZ jelenlegi felépítése sem illeszkedik a szövetség valós helyzetéhez és feladataihoz.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük