Következő lapszámunkban mi is foglalkozunk azzal, hogy miközben a Ferencváros menetel a nemzetközi porondon, s ősztől ismét az Európa-liga csoportkörében szerepelhet, addig a háttérben zajlik egy másik meccs is. A Fradiváros 25 milliárd forintos ügye. Vannak, akik egy vállrándítással elintéznék, mondván: ne bolygassuk a múltat. A hatóságok azonban másképp vélekednek erről, s azok után, hogy immár lépett a rendőrség, megszólalt a belügyminiszter, a sportért felelős államtitkár, közérdekű adatigénylés indult, a napokban a Belügyminisztérium feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán.



Vélemény, hozzászólás?